Története
"MILYEN KICSINY MAGBÓL NŐTT E FA!"
Veres Pálné Beniczky Hermin szólt így, mikor 1869. okt. 17-én végre megnyílt az első magasabb képzettséget nyújtó nőnevelde!
De az idáig vezető út bizony nagyon rögös, sok áldozatot kívánó volt, rengeteg akadályt, ellenállást kellett legyőznie, és nagyon erősen kellett hinnie, hogy ez sikerüljön!
Hogy is jutott el idáig?
Nagy múltú, előkelő nemesi családban született a Losonc közelében található Lázi-pusztán (ma Szlovákia) 1815. dec. 13-án.
A szociális érzékenység a család jellemzője volt: nagyapja - kortársai megdöbbenésére - fizetést adott jobbágyainak, foglalkoztatta a szegény, árva lányokat; édesanyja a környék legműveltebb asszonyának számított, aki három lánya mellett a parasztgyerekeket is tanította.
Sajnos az idilli család csak rövid ideig adatott meg számára: mindössze egyéves volt, mikor édesapját, és 15, amikor édesanyját elveszítette. Ezután a világtól elzártan nevelkedett testvéreivel nagyapja tógyörki (Galgagyörk) birtokán.
Rengeteget olvasott - idegen nyelven - miután magyar nyelvű könyv alig akadt nagyapja könyvtárában. Érdeklődése nagyon széles skálán mozgott.
Igazi változást az hozott életébe, amikor a fővárosban nagynénjénél vendégeskedve válogatott szellemi társaságba került. Itt ismerkedett meg férjével, a kiváló, nemes gondolkodású férfival, Nógrád megye főjegyzőjével, Veres Pállal.
Vanyarcon, a Veres-birtokon telepedtek le. Férje révén sok közimert, művelt ember fordult meg náluk, többek között Szontágh Pál, Madách Imre is.
Madách Imrével szoros barátságot ápolt, de mélyen felháborodott azon, amikor a drámaíró az akadémiai székfoglaló beszédében a nők alacsonyabb szellemi képességeiről értekezett.
Tulajdonképpen ez adhatta a végső lökést ahhoz, hogy ne csak beszéljen a nők hátrányos helyzetéről, hanem tegyen is valamit.
1865-ben a Hon című lapban megjelent a Felhívás a nőkhöz! című cikke, amiben kifejti, hogy a nőknek a családi hivatásuk hatását át nem lépve kell tudományosan műveltnek lenniük, vagyis 18-19 éves korukig tanulniuk.
Személyesen is elindította a toborzást a nemes és arisztokrata asszonyok között is. Leveleket írt, gyűjtőíveket bocsátott ki. Nagy volt az ellenállás, de a szívós munkát végül is siker koronázta: 9000 nő csatlakozott a kezdeményezéshez.
1867-ben létrejött a Nőképző Egyesület. Pecsétjükön ez állt: Haladjunk!
Állami segítségért is folyamodtak Eötvös József kultuszminiszterhez, de hiába a sok lelkes hölgy, hiába Deák Ferenc, Jókai Mór támogatása, a kérelem süket fülekre talált.
Így az Egyesület kénytelen volt saját erőből iskolát alapítani. a tanterv megírása is Veres Pálnéra hárult.
Végül is 4 év kellett ehhez a hatalmas szervezést igénylő munkához, hogy 1869-ben 14 fővel elinduljon a magasabb képzést nyújtó nőnevelde.
A tanoda egyre népszerűbb lett, kibővült. A Zöldfa utcában megépítették saját iskolájukat, megindult az alsóbb népiskolai oktatás is.
1890-ben 4 évfolyamossá alakították a leányiskolai képzést, az intézetben nevelőnői és tanítói oklevelet is lehetett szerezni.
Idővel az állam is kezdte elismerni azt a munkát, amit Veres Pálné és társai végeztek. Erzsébet királyné is többször ellátogatott az intézménybe.
Az iskola megkapta a teljes nyilvánossági jogot is, majd 1896-ban leánygimnáziummá alakult. Ezt sajnos Veres Pálné már nem élhette meg.
1895. szept. 28-án, 79 évesen hunyt el, Váchartyánban, leánya otthonában.
Vanyarcon, a családi sírboltban alussza örök álmát. Leendő iskolánk és alapítványunk neve munkásságának állít emléket.
„ Ne legyen örömötök a parancsolásban és megtiltásokban, hanem hagyjátok a gyermekeket szabadon cselekedni.”
Veres Pálné Beniczky Hermin
